Azt ígéri Orbán Viktor, hogy marad a 13. havi nyugdíj
A kormányfő szerint a válság ellenére a nyugdíjasok számíthatnak az inflációkövető emelésre és a várhatóan nyugdíjprémiumra is.
A kormányfő szerint a válság ellenére a nyugdíjasok számíthatnak az inflációkövető emelésre és a várhatóan nyugdíjprémiumra is.
Elmaradt a nagy bejelentés, csak a nemzeti konzultáció ötletét fogadta el a kormány.
A vonatkozó határozatban négy kivétel szerepel.
De legfeljebb 180 nappal. A módosító javaslatot Kocsis Máté nyújtotta be.
A hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt közölte: érti, hogy egy fideszes politikusnak ez az összeg csekélység, de a vásárhelyiek nem élnek luxusban.
A miniszterelnök kabinetfőnökének hatalma és hatásköre tovább nő.
A magyar kormány állítólag csak akkor lesz hajlandó igent mondani az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett EU-s szankciók újabb meghosszabbítására, ha a tagállamok beleegyeznek abba, hogy levegyenek a szankciós listáról három, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közelálló oligarchát. A Brüsszellel állandó harcot vívó Orbán-kormány nem először nyúl ehhez az eszközhöz.
Ukrajna lerohanása csak még sürgetőbbé tette az Egyesült Államok számára, hogy odahaza és világszerte is megtámogassa a demokratikus normákat. Lapszemle.
Nem minden véleményt tarolt le a kormánypropaganda.
Moszkva kapcsán soha nem fújt egy követ a két vezetés, ám most teljesen mást hangoztatnak az európai integráció kapcsán. De ettől még a végső céljaik nagyjából egybeesnek. Lapszemle.
A szocialista EP-képviselő a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott adatok alapján számolt be erről.
Brazíliában októberben tartanak újabb elnökválasztást.
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét idézte vissza.
Podcastban magyarázza el a külföldieknek Orbánék lépéseit.
Orbán Viktor két hónap kihagyás után ismét interjút adott a Kossuth rádiónak péntek reggel.
A miniszter szerint azt szeretnék, hogy minél több magyar részesedjen az emberi jókból.
A szakszervezeti szövetség szerint a kormány döntése sérti az Alaptörvényt és a brüsszeli ígéretét is megszegte.
Éjfélkor lejár a határidő, hogy a jogállamisági eljárásban felvetett problémákra másodszor is válaszoljon a magyar kormány Brüsszelnek. Ha az Európai Bizottság most sem találja kielégítőnek a magyarázatot, egyre nagyobb az esélye a pénzügyi szankcióknak, az idő pedig szorít.
Egyedül a Magyar Közút úszhatja meg a beszántást.
Az állami pénzzel kitömött Alapjogokért Központ viszont támogató szponzora a dallasi CPAC-eseménynek.